Épp Dickinsont képzeltem a csonkolt almafám alá... Talán épp a 288-ast írja... (sosem hagyta el szülővárosát és biztos, hogy az én kedvemért sem tenné.... igy marad hát az idő- és képzeletbeli utaztatás)
Ó, el ne vesszen ez a gondolat-magocska! Úgy hullt elém, ányékbontás közben és annyit adott, amennyit régóta nem kaptam....
Dickinson is igy hullt elém jó pár éve.... talán Amyka-madárka segitett... a forditások közepette már ő is fertőzött lett, néhány versét magam is összemostam, nem a formai, hanema gondolatmenet folytán... "valamit elrontottam véglegesen..."
Almafa, almafa!
Árnyékod hová tűnt?
Bontsad, bontsad ágacskáid, levelekkel!
Teremts újra édes árnyat az alattad pihenőknek!
Ez alatt a fa alatt ültek már jópáran. Okosak, Szépek, Kedvesek, Csalafinták, Ügyesek... Aztán a fa megunta, hogy csak ad, ad, ad: árnyékot, gyümölcsöt, békét... és száradni kezdett, mint az a bibliai töklevél az ellustuló próféta fölött....
Igy hát, ha már irtam, hogy folyt . köv. hát legyen:
Illattalannak lenni a legnehezebb.
Mondanám elsőre, hogy tisztának lenni egyenlő az illattalansággal. De ez ennél bonyolultabb. Illattalannak lenni nem önmagáért, hanem, hogy befogadja és teret kapjon egy illat...hát valahogy igy.
Az Illattalan házba betér egy ember és az elzárt illatok megnyilnak, megmutatják magukat és hagyják, hogy felfedezzék és elragadják őket! És néhány percre, órára, napra Illatosházzá változik a hely.
a hely
kehely
amiből kortyolhat a vándor
.jpg){kind=logo}
