óbányai emlékeim - 10. Jelenmúlt
Két vers között
WEÖRES SÁNDOR (1913-1989):
A
birka-iskola
Egyszer volt egy nagy
csoda, Ki oda se ballagott,
|
Birka-iskola-birka-iskola… Honnan jutott eszembe ez a vers? Most, éppen most, amikor az életemről akartam írni, annak az 1989 decemberétől mostanáig tartó szakaszáról, tapasztalatairól, amit nem szeretnék véka alá rejteni . Mára meg főképp nem, hisz olyan tanulságokat hordoz, amit nem sokan élhettek meg, érthettek meg. Magam is még a megfejtendő kategóriába sorolok ebből sok mindent, de ami már letisztult, annak helye van most, ezen a papíron. Birka-iskola-birka-iskola…miért mondják a szomszéd falusiak rólunk, óbányaiakról, hogy birkák vagyunk? Ki kérem magamnak! Nem vagyok birka! Nincs szükségem sem pásztorra, sem terelőkutyákra és még szamárra sem! De nem zörög a haraszt…. Utána kell járjak mindenképpen ennek a sértő hasonlatnak!
Talán a legutóbbi – 2023. december 7-i - közmeghallgatás lezajlásának körülményei adják a fenti versidézéshez az apropót? Ott és akkor alig voltunk a faluból… Abból a faluból, ahol 1990-ben, 1991-ben az ajtót sem lehetett becsukni, annyian voltunk a falugyűléseken! (Lehet, az újabb elnevezés sem szerencsés? Közmeghallgatás? Ki hallgat meg és kit? A meghallgatáson kívül történik-e valódi párbeszéd? Hisz egy ilyen lehetőségadásnak ez lenne a lényege, ne feledjük!)
Ott és akkor, aki csak akarta mondta és mondhatta – egymást meghallgatva és reflektálva - a maga meglátásait, maga véleményét és indítványát… és lehet, épp itt ragadható nyakon az a leépülő folyamat, amit mára látok és értek, mára, amikor szinte üres teremben zajlik a közmeghallgatás, sőt, még hangsúlyt is kap az a lehetőség – hajrá Covid! - a meglátások, javaslatok és kritikák írásban történő megtételére, ami végképp tönkreteszi, egyedekre fosztja a valamikori közösséget… Akkor talán a jelenleg megtapasztalható „demokráciát” kell birka-iskolának tekintenem? Nagyon szomorú lenne!! Hogy is lett ez? Hogyan is kezdődött (folytatódott?) mindez?
Lépésről lépésre vették el – és hagytuk, hogy elvegyék – a kedvünk a véleménynyilvánítástól (nem az eszetlen óbégatásra, indulatokat gerjesztő machinációkra gondolok, amiket az utóbbi időben megtapasztaltam…)
Egy falucskában nyílt titok mindenki számára, ki, mit vét a megszabott rend ellen. Hogy ne tudná ezt egy a régi rendben is regnáló főtisztviselő? . Mert ugye könnyű leszólni a rend ellen vétőt, könnyebb – mint az alábbi példát használva – gondoskodni kellő szennyvízelvezetésről…. Már csak jó szándék és tettvágy kérdése, hogy ezt a „tudást” mire és miképp fordítja az, akinek amúgy feladata lenne a rábízott közösségek ügyes-bajos dolgait intézni….
Jelen esetben ez így zajlott az első, bátor és reményteli falugyűléseken: aki felszólalt és kritikával mert élni, annak néhány másról szóló mondat után feltette a tisztviselő a kérdést, pl. így: Józsikám, neked még mindig az utcára folyik a fürdőszobádból a vized? (mondtam az előbbiekben, hogy mindent tudtak és tudnak kis helyen egymásról, ugye) Józsikám bólintott, többet nem szólt, legközelebb nem jött el…. Hát így épült le a démosz ki sem sarjadó hajtása… így és mégígyebbűl. Az meg aztán végképp szomorú tény, hogy ezt a tisztségviselőt még ki is tüntette a hálás utókor, ezáltal végképp megkavarva és megzavarva a még gondolkodó és emlékező embereket….Nagy hiba, amiről nem a kitüntetett, hanem a kitüntető tehet. ...Tudok még néhány történetet, de a lényegük ugyanez: megfélemlíteni, gyenge pontjánál fogva sarokba szorítani az önbecslését erősíteni szándékozót. És persze, tudjuk, sokkal jobb kussolni és nézni bambán a más erőfeszítését a jogaiért, a valódi közjóért, mint megérteni és mellé állni, hisz ez a melléállás az önmagáért kiállást is jelenthetné a csatlakozónak! De idáig nehéz ellátni…
Marad a félelem. Mióta is? Évszázadok óta! Hogyan is lehetne levetkezni egy-két évtized alatt? Hogyan is lehetne mindettől az ólmos, szürke semmitől megszabadulni, amikor a szabadító, segítő feladatra hivatottakra ellenségképeket aggatnak! De kik teszik ezt? Akiknek érdekében áll a démoszt félrevezetni, homályban hagyni, sőt, megkeverni, megforgatni, hogy már maga se tudja, mit is akar! Amikor más, tettrekész települések éltek a lehetőségeikkel – ami számtalan volt a rendszerváltás hajnalán – akkor Óbányára 18 év helybenjárás köszöntött. Még lelkiismeret-furdalást sem kellett érezniük az akkori vezetőknekf. A törvény az törvény. … (És ma is van törvény, ami mögé be lehet bújni. Lényeg, hogy ne kelljen felelősen gondolkodni és főképp ne kelljen cselekedni… mert hát az munka, sok munka.... ) Az önkormányzatiság megcsúfolása volt ez az időszak, hisz meg lehetett találni a törvények között azt is, ami feljogosít a semmittevésre: ÖNHIKI.-s (Önhibáján kívül hátrányos helyzetű ) – ezt a titulust „nyerte el” a falu, s így megszabadította az elöljárókat, tisztviselőket munkájuk egy részétől. Aki pedig élni akart a lehetőségekkel, amik a falu lakosságát valóban segíthették volna, azt magára hagyták, ellehetetlenítették, de küzdelmét még így is folytatta... néhány eredményes felívelő évre úgy tűnt, nem hiába!
Hisz jött egy olyan vezetés a falu élére, akiknek tagjai számítottak a lakosokra a döntéshozatalokban is! Tudták: őértük vannak és nem uralom, hanem szolgálat a feladatuk! És amíg nem kavarta meg az embereket a feudális rendszerre építő, régi uralmat sóvárgó hátszél, addig működött is a friss erő! Így a sikertörténet mindössze 5-6 évet élhetett. A tapasztalt, régi módszereket betéve tudó és önféltőn őrző hátszél képes volt visszarántani a mélybe a reményteli közösséget (mert akkor még volt közösség!) A felelősségtől és vélemény nyilvánítástól megijesztett és megijedő polgárok a demokratikus, saját ügyeikben önirányító kezdeményezésre egy idő után már nem tudtak , nem mertek reagálni, Így jutott el odáig a folyamat, hogy a következő , nagyon-nagyon tanulságos reakció a született az eleinte általuk is jónak itélt véleménykérésekre: „Ezek” nem tudják, mit akarnak, folyton minket kérdeznek! Ugye, szinte hihetetlen!? Ma mégnehezebb és mégveszélyesebb a megmaradás emberként! Ma éljük mindezt! Ma ez a kis falu mintája az összes visszataszító eljárásnak, amin hatalomittas, pénzsóvár szándék uralkodik: megkeverni a népet, a jót gonosznak titulálni és máris lehet a zavarosban halászni! Persze pisztrángot már nem, azt a hűtőkocsik szállítanak be a faluba… Csak egy a nagy hazugságokból….
.
Mára az igazság egy szolgáltatás lett csupán, amit meg lehet venni.
Nyíljanak már végre ki a szemek! Évszázadokon át vérrel, verejtékkel küzdöttek az ősök itt, ezen a kiváltságos helyen a mindennapi megmaradásért! Mostanra lett igazán értelme és értéke itt maradni, megmaradni, nem pedig gombért, pitykéért szemétnek dobni az ősi kincset!
Nem könnyű! Magam is példa vagyok a küzdelemre!
De a megmaradásra is!
A helyet ma is úgy szeretem, mint amikor ideköltöztünk! Sőt! A tanításokat meghallgatom és átgondolom, amit az itteni lét ad! Nagyon lényeges dolgokra jutottam! Közreadom, hisz így van értelme.
Az is tanulságos, ahogy ma keresztre feszítik azt, aki mert álmodni és tenni a közjóért, a valódi önkormányzatiságért!! Mintát és mércét adott! Nem adhatjuk alább! Bántása, büntetése egyenlő a Gonosz győzelmével!
Ha mégis megtörténne, akkor nem csak a közügyek rendjével járunk úgy, mint a versbeli birka-iskola, de beindul az iskolázatlan birkatenyésztés, a valódi kiszolgáltatottság és vele együtt megterem újra a lelki nyomorúság ….
Ez volt az első rész. Gondolkodjon el, aki olvassa! Még időben vagyunk, még nem veszett el minden!
Nagy László: Ragyogtam én is (részlet)
Kérded, hogyan lehet elviselni ennyi keserűséget? Tudd meg, én csupán most élek, amikor szólok, amikor szólok. Egyébként halott vagyok.
Írta, szerkesztette: Éliás-Mezey Erzsébet
