Összes oldalmegjelenítés

2023. szeptember 2., szombat

óbányai emlékeim - 3. a hegy ereje, a föld ereje

 A hegy ereje, a föld ereje

Nagyon személyes, amit leírok, ezért Babits Mihály egy versét írom le előbb, erősítőként, segítőként, kapaszkodóként: 


SZONETTEK
 
Ezek hideg szonettek. Mind ügyesség
és szenvtelen, csak virtuózitás.
Bár munkában manapság nincs nemesség,
ez csupa munka, csupa faragás.
 
Ha költő, ki lázát árulja: tessék!
itt állok cédán, levetkőzve! láss!:
ez nem költészet; de aranyművesség!
s bár nem őszinte, nem komédiás.
 
Minden szonett egy miniatür oltár,
ki vérigéket, pongyolán, szeret,
az versemet ezentúl ne olvassa.
 
Ki hajdan annyi szívek kulcsa voltál,
Szonett, aranykulcs, zárd el szívemet,
erősen, hogy csak rokonom nyithassa.

 

❤ 


Apám beteg, nagyon beteg. A pécsi klinikán fekszik. Aggódunk. Látogatunk. Bátyám Budapestről én Óbányáról érkezem a kórterembe. Beszélgetünk, vidulunk, visszük a jó híreket elé, hogy életet, vidámságot élhessen velünk át. Aztán búcsúzás -  "jövünk újra hamarosan" mondat, majd pár nap múlva  "otthon találkozunk"! Kórteremből kijövet keressük az orvost, akitől megtudjunk apánk teljes kórtörténetét, a lezsugorodó idő hírét, mit még vele tölthetünk. Lesújtó. Szótlan kísérem bátyám a vonathoz. Mielőtt fellépne a szerelvényre, még megöleljük egymást. Nagyon. A teljes közös gyerekkorunk benne van ebben az ölelésben, a teljes, ép család benne van ebben az ölelésben. Még integetek, aztán átvágok a buszhoz, amivel Óbányára jövök. Haza. 

A buszban még tartom magam. Bennem omlik, romlik, szétmállik minden. A házig még valahogy eljutok, be a kapun, át az udvaron, fel a kertbe. Fel, feljebb! Aztán végre otthon vagyok! Arccal belefekszem a hegyoldalba. Nem érdekel bogár, szúró tüske! Sőt: kell! Minden kell! A föld illata, biztonsága, az eggyéválás, az eleven összeolvadás. A föld nyugalma elcsitít. Ver a szivem, visszaver az életbe! Hosszú-hosszú percekig hallgatom, hallgatok. Átfordulok. Nézem az eget. Hallom és látom a madarakat lentebb és magasabban szállni fölöttem, a hegy fölött. Ez már az élet oldala. 

Igen. Lassan visszatérek az élethez, az életemhez, az életünkhöz..  

Apám még évekig velünk lehetett! Istennek hála!


Imrét alig több, mint egy év múlva elveszítettem, elveszítettük.

Sem hegy, sem föld nem segített.

(Menj férjhez és ne add el Óbányát - ez a házat jelentette nálunk -  ez volt, amit kért tőlem. Eddig még betartottam, bár nem így gondoltam, nem így gondolta.)

óbányai emlékeim - 2. Asszony a tetőn

 Asszony a tetőn

avagy

a tanítói képesség továbbél


A házamon mindig van volt és lesz mit csinálni! Ma már ezt tudom és elfogadom: a vályogház - ÉLŐLÉNY! 

Leginkább ügyelni kell az esőre és a vízfolyásokra! Tetőre és alapra! Ja, hogy a vályogházak zömének nincs a mai értelemben vett alapja? Valóban, sok esetben így is van! De nézzük, hogy állhatnak még ma is a falubeli öreg vályogházak? 

Az alapozást - bármilyen ellentmondásosnak is tűnik - a házsor (utca) mögötti kertek tetején kezdték a bölcsek! A víz lefele folyott már a régi időkben is és tudták, ha sikerül el-elterelni a telkek aljáról, akkor kevesebb gond lesz a völgyi házakkal is! Figyeltek a növényzet fajtájának elrendezésére víz- és fényigény szempontjából is, no meg a gyökérzet talajmegtartó képessége is szerepet játszott a hová kérdésében. Egy idő után már nem is annyira a tudatosság, mint inkább a célszerűség és a megtapasztalás vezette a termesztőket. Legfelül - már csak a benapozás miatt is  - a szőlőt művelték, többnyire teraszosan. Alatta kukoricás következett, majd a mai szempontoktól és formáktól eltérő konyhakert. Gyümölcsfa ezen a ház fölötti kertrészen csak szórványban, leginkább a kerti munkás megpihenésére, árnyékadónak, gyümölcse éhelverőnek szolgált (ekkor még a gyümölcsös külön területén volt a településnek, ahogy a krumpliföld és gabonaföld is - lásd 1863-as katonai felmérő térkép szerint) Mivel Óbánya területe irtásfalu  már ebben a török utáni időben, így az erdő fái is kellő távolságra voltak a lakott résztől, vagyis nap és szél jótékonyan hatott a völgyi levegőre, a házakra, az emberekre. A csőszrendszer védte a művelt területeket és az erdő messzesége miatt a vadkár is jelentősen kisebb volt. 

Ahol úgy ítélte a tapasztalás (föld állaga, nedvesség megtartó tulajdonsága...) ott szükséges volt az alapozás - sárba rakott kő, oltott meszes habarcsba rakott kő...) CEMENT SEMMIKÉPP!! (még nem is volt ismert, ill. használatos). A helyi kőművesek mesterei voltak a kőfalépítésnek, a családi-baráti csapat pedig összeállt, ha házépítésre került sor és a domboldalból kiVÁJ-t földből, a tapasztalás alapján hozzátett arányú és fajtájú növényi és állati adalékokkal elkészültek a VÁLYOGtéglák, amik a napon szárítva elnyerték szilárdságukat az építéshez. Ács, asztalos is falun belülről került, illetve néhány alkalommal a szomszéd települések valamelyikéről is jött mesterember - általában rokoni szálak vezették Óbányára, illetve az erdőgazdálkodásban való munka hozta össze a szakmai ismeretségeket is. Alapvetően ahhoz, hogy elkészüljön egy ház, ki sem kellett lépni a faluból sem mester- sem építőanyagbeszerzés céljából!

Ennyit most a tevékeny múltból.

A mi házunk már akkor közel száz éves volt, amikor beköltöztünk. Első pillantásra szerelem volt! Fülig ért a szám az örömtől és az otthonra találás boldogságától - nem is tudtunk alkudni... Még annyit sem, hogy a házzal szembeni telket is természetes módon a portához tartozónak gondoljuk továbbra is - hisz Óbányán ez a jellegzetes elrendezés: naposabb oldalon a lakóház, árnyasabb, nedvesebb oldalon a disznóól, trágyadomb, árnyékszék, fazekasgazda esetében az agyagülepítő... szóval, okosan ki volt találva minden, így még a kutak is meglehetősen tiszta vizet tudtak biztosítani a helyieknek, no meg ott voltak a forrásvizek is az egészséges ivóvíz biztosítására! 

A szembeni telek maradt az eladó - előző gazda -  tulajdonában.

De itt volt a szépséges ház!! 

Akkor még a homlokzat magán viselte a társadalomban nem igazán becsült falusi ember elbizonytalanodásának jelét: a hármasablakot. Amúgy megmaradt mesteri arányaiban az épület! Csoda!!

Nem folytatom ezt a szálat, mert végtelen és igazán nem erről akarok most írni, hanem a tető épségének fontosságáról és legfőképpen arról a helyi MESTERről, aki segített, valahányszor szükséges volt és kértem. Franci a rétessütő Rézi néni fia volt, Mári testvére. Foglalkozása ács aki, ekkor még Pécsen dolgozott elismerten - de nem megfizetetten - a munkájában. 

Amikor először segítettem a tetőm javításában - mert ekkorra már igencsak lecsökkent a falusi épkézláb emberek száma és culágert (zulangen: odanyújt, adogat ) találni egyenlő volt szinte a lehetetlennel... hát ott voltam én - az, aki a szobalétra második fokán is szédül(!) - segítőnek. Ha Franci mondja, megyek és csinálom! Így lett! Mondta hova nézzek, hova ne nézzek, hova kapaszkodjak, hova és hogyan lépjek... mindent, mindent, ami a biztonságomhoz kellett és megfelelhettem segítőnek a számára! A munka végén nagy győzelem volt! A sok-sok évvel későbbi segédrestaurátori munkám végzéséhez szükséges bátorságom alapjait is neki köszönhetem, tudom! A magam határait győztem le egy biztos vezető által! Isten áldjon ezért is, Franci! Sok-sok segítséget kaptam tőle. Mai kifejezéssel élve: szociális érzékenysége is volt és nem rabolt ki fizetésnél  munkadíj fejében! 

Még egyet leírok az általa nálam végzett munkák közül. 

Évről évre felhalmozódott az udvaromban a favágásra alkalmatlannak ítélt tuskók száma. A gicsertgöcsörtös darabokhoz nem nyúlt senki, aprításuk a lehetetlennel volt egyenlő. Egyszer Francit kérdeztem, vállalná-e a darabolásukat. Megvariáljuk a variációt! - volt a felelet és néhány nap elteltével megjelent egy baltával, egy fejszével és egy vasékkel. A halomba hordott görcsöket körbe járta, kiválasztott egyet, ráhelyezte a tuskóra és a megfelelő eszközzel, a megfelelő helyre odacsapott. Nem telt bele sok idő és darabokban, kályhákba rakható méretűre aprítva hasznossá változtatta az egész rakást! Ahogy elnéztem munka közben: élvezte és szerette a feladatot. Magam pedig újabb élménnyel lettem gazdagabb általa! Micsoda tudás-tapasztalás halmozódik fel egy emberben, ha szereti azt, amit csinál! Ismeri az anyagot, amivel dolgozik és az eljárások özönét, ahogyan dolgozik! Franci agglegény maradt. A csodás tanítás-tudás átörökítése, emberi nagysága, bízom benne, rokonságában is továbbél! Így legyen!


2023. augusztus 27., vasárnap

óbányai emlékeim - 1. réteskészítés

 Réteskészítés

A második vagy harmadik tavasz ért már minket itt, Óbányán. A nap egyik felét egyedül töltöttem itthon, fiam Mecseknádasdon, az iskolában, Imre pedig Pécsen, munkában. 

Az alsóudvar egy részét használtam konyhakertnek, ahol sikerült olyan paradicsommennyiséget termelnem egyik évben, hogy még befőzni is tudtam belőle. Nagy élmény volt a hajdani panellakó családomnak.

A szép időben sokat  voltam udvarban, kertben. Már voltak baromfiaink, tyúkok, kacsák és liba is kettő... talán már Micike, a kecskénk is itt mekegett a felső kertben... szóval, belaktuk a birtokot!

Ismerkedtem a helyiekkel is. Egy idős néni - akkor még a nevét sem tudtam - egy nap többször is elment a házunk előtt. Köszöntünk egymásnak, majd idővel szóbaelegyedtünk. Szerettem már akkor is kelttésztákat sütni és volt is sokszor még a konyhakredencbe tett kosárkába. Megkínáltam, mikor mi volt: pogácsa, bukta, kalács, kuglóf... csörögefánk is néhanap...  s közben beszélgettünk. Sok mindent tudott az állatokról, növényekről. Szívesen hallgattam. Aztán, amikor megdícsérte valamelyik süttömet, kiszaladt a számon, hogy egyfélét még biztosan nem csináltam soha és ez a rétes! Tovább beszélgettünk és amikor elbúcsúztunk, annyit mondott: Ha a Mári (a lánya) csinál rétest, előtte beszólok, feljöhet és NÉZHETI! Húha - gondoltam - biztos jó lesz az a nézés is valamire!

Így lett, ahogy mondta. és a nézésen kívül az ujjam is beledughattam a nyers tésztába, hogy állagát és hőmérsékletét érezhessem. És persze néztem, néztem a folyamatot. A letakart, állni hagyott tészta készületében beszélgethettünk, tanulhattam a régi dolgokról és mostaniakról egyaránt. Aztán elindult a nyújtás és én csak néztem, néztem az ügyes kezeket, a gyakorlott mozdulatokat! Nagy élmény volt!  Mikor a folyamat a végéhez ért, elbúcsúztam, de oktatóim nem hagyták ennyiben. Rézi néni - ekkor persze már jól tudtam a nevét - annyit mondott: ha legközelebb csinál Mári rétest, szólok, jöhet és SEGÍTHET! Gyönyörű! Jövök!

És mentem legközelebb és csináltam velük, boldogan és nem is ügyetlenül! A  búcsúzkodás ekkor is a folyamatnak, az eltanulásnak segítésére volt: Szóljon, ha szeretne otthon rétest készíteni, jövök és segítek!

És szóltam és jött! Rézi nénivel kiválasztottuk az asztalt, a terítőt, ami a legalkalmasabb méretre és anyagra (durva lenvászonabrosz lett a megszentelt, kiszemelt) Nekiálltunk és isteni finom rétest készítettünk kettesben!

A negyedik lépést már magamtól tettem hozzá. Vittem kóstolót tanítómestereimnek az első, önállóan készített rétesemből! A legnagyobb örömet talán ez a lépés okozta!


Hát így tanultam aprót és nagyot ebben a csöpp falucskában. Harminc év is eltelt már a tanítástól, de most is jó visszagondolni arra a bölcs Öregasszonyra, aki annyi kínt és annyi nehéz munkát megélt, átélt és maradt öregségére kedve és ereje, figyelme a tanításra, gondoskodásra, átörökítésre! Isten adjon neki örök békességet!




2023. augusztus 26., szombat

2023-2050 képzelt valóságok

 

Játszom

A falu, a  bekötőút még megvan. Többféle út vezet a csöpp településre. Ha saját járművel érkeztél,  az erdőszéli tárolóba biztonsággal elhelyezed  és választhatsz: vagy a patak mellett emelt kényelmes pallóösvényen sétálva jutsz el a házadig, vagy a többágú sportzónán (futva, kerékpározva, ... )  érkezel haza, vagy - főképp ha terhed is van - a "húzd meg ereszd meg" energiával működő kiskocsik egyikét választhatod az útra. Ez a szerkezet úgy működik, hogy a faluból lefele tartó úton energiát halmoz föl, ami a visszaúthoz biztosítja az erőt. (nevezhetném lendkerekesnek is, de annál azért többet tud a kis járgány) ezeken kívül természetesen érkezhetsz lóval vagy öszvérháton is... ekkor közvetlen a falu előtti istállóban hagyhatod az állatot, de ha a sajátod, akkor természetesen választhatod a saját istápolását is

A  falun belül az egy utcán  is folytathatod az utad/sétád/kirándulásod, ha hozzájárulsz munkáddal vagy anyagiakkal a falu kiadásaihoz, de számtalan jól gondozott gyalogút öleli körbe a települést, melyek a korábbi ismert túraútvonalakat is magukban foglalják, igy - ha nem vagy kiváncsi a falura - feleslegesen nem zavarod nyugalmát sem. 

A falut körbeölelő erdő hátrébb húzódott a gondos gazdálkodás révén. Újra van tűzhatár, ami kölcsönösen védi az erdőt és falut. A pára is kevesebb.  A vályogházak visszanyerték egészségüket. A lakosság is.

 A közös gyümölcsös a legmegfelelőbb helyre került, gondosan ápolt és védett. A mezőgazdasági területek a tapasztalatok és adottságok alapján körvonalazódtak, igy a falu szinte önellátó.

A településen belüli vizek járását is a megtapasztalás szerint szabályozták: A völgyben végigfutó házsorok mögötti, dombtetőig tartó  kertek végétől rézsüs vizlevezetéseket alkalmazva lefuttatják a csapadék zömét egész a patakmederig. Az időszakos nagy esők igy kevésbé tesznek kárt a szépen gondozott kiskertekben, megvédik a völgyi házakat a nagyobb talajvizesedéstől, a lezúduló viz energiáját pedig közvilágításra és munkagépek akkumulátorainak feltöltésére hasznositják.

Az utcai ásott kutak valamennyije működőképes, vízminőségük ellenőrzött, iható. Az út és járda közötti szakaszon ráccsal fedett vizlevezető árkot épitettek ki, igy megszűntek az átfolyások.

A tisztavízű források nagy becsben, fokozott védelemben részesülnek a falu határán belül és kívül. Közvetlen környezetük és vízgyűjtő területük folyamatos figyelmet és gondozást élvez.

A közvilágítást nap- ill. vizenergia biztosítja. Aram- és telefonkábelek a föld alatt jutnak a házakba.

A korábbi vezetékes ivóvízet a falu mosodájában hasznosítják, mivel a lugos viz csak nagyon kismértékű mosószerhozzáadást igényel. A mosoda mellett közösségi fürdőt újitottak fel, mely gyógyhatással is rendelkezik. A víztisztitás, vízforgatás első és utolsó fázisa kizárólag természetes módon történik.

A  csapadékvíz  tárolása és felhasználása házanként és közösségi szinten is megoldott, körültekintő.A felesleg a falu alatti mesterséges tóba ömlik, a gyökérmezős szennyvíztisztításra kialakitott tótól távol.  

A házak és középületek fűtését föld- és napenergia segíti.

Az erdőbe érve is nagyobb változásokat tapasztalhatunk. Dúsabb az aljnövényzet, nincsenek kitaposva, letarolva a védett növények sem. Az erdő gondozott, akár a malmok működésének idejében. Mégis van madárdal! A hajdani dúzzasztók helyét apró viztározók foglalják el. Nincs lezúduló, mindent tönkretevő áradás, mióta a több kis tározó képes befogadni és lassitani az időszakos vizáradatot. 

A települést és lakóit önmaguk tartják fenn. Módszereik, rendszereik tanítása, bemutatása az egyik forrásuk, a másik pedig az a különleges turizmus, ami az idelátogatókat bevonja a napi teendőkbe és különleges pihenési, feltöltődési gyakorlataikba. 

Lám, mire képes az ember, ha nem dobja el tapasztalásait!


(az írás alapjául több régi térkép szolgált és helyi idősek elbeszélései valamint a ma is látható felszini formákból adódó szakszerű következtetések)


                               


2023. március 30., csütörtök

Árnyékbontás

 Épp Dickinsont képzeltem  a csonkolt almafám alá...  Talán épp a 288-ast írja... (sosem hagyta el szülővárosát és biztos, hogy az én kedvemért  sem  tenné.... igy marad  hát az idő- és  képzeletbeli  utaztatás)

Ó, el ne vesszen ez a gondolat-magocska! Úgy hullt elém, ányékbontás közben és annyit adott, amennyit régóta nem kaptam....

Dickinson  is igy  hullt elém jó pár éve.... talán Amyka-madárka segitett... a forditások közepette már ő  is  fertőzött  lett,  néhány  versét magam is összemostam, nem  a  formai, hanema gondolatmenet folytán... "valamit elrontottam véglegesen..."

Almafa, almafa! 

Árnyékod  hová  tűnt? 

Bontsad,  bontsad ágacskáid, levelekkel!  

Teremts újra édes árnyat az alattad  pihenőknek!

Ez alatt a fa alatt ültek már jópáran.  Okosak, Szépek, Kedvesek, Csalafinták, Ügyesek...  Aztán a fa megunta, hogy csak  ad,  ad, ad:  árnyékot, gyümölcsöt, békét... és száradni kezdett, mint az a bibliai töklevél az ellustuló próféta fölött....

Igy hát, ha már irtam, hogy  folyt . köv. hát legyen: 




Illattalannak lenni a legnehezebb.

Mondanám elsőre, hogy tisztának lenni egyenlő az illattalansággal. De ez ennél bonyolultabb.  Illattalannak lenni nem önmagáért, hanem, hogy befogadja és teret kapjon egy illat...hát valahogy igy.



Az Illattalan házba  betér  egy ember és az elzárt illatok megnyilnak, megmutatják magukat és hagyják, hogy felfedezzék és elragadják őket! És néhány percre, órára, napra Illatosházzá változik a hely.



a hely

kehely

amiből  kortyolhat a vándor






2023. február 11., szombat

Érzel még? - Túl sok az illat!

 Az Illatosház szeretne illattalan ház lenni!


A Illatosház a valódi, tiszta illatokért, azok fel- és megismeréséért, megismertetéséért, segítő, harmonizáló hatásuk eléréséért, életünkben a megfelelő helyen való jelenlétének bemutatásáért született 2009. április 22-én, a Föld Napján

Közel tizennégy év gazdagította azt a tapasztalatot, ami révén a következő összefoglalást adhatom: 

Illatosnak  lenni sokkal nehezebb és nagyobb feladat, mint egy általános kozmetikummal illatossá tenni magad vagy akár a ruhád, szobád,  környezeted! 

Kérdezd magad: mire is vágysz, amikor illatot keresel? 

Elbújni akarsz mögé, mert nem vagy elég biztos a tested illatának elismerésében, elfogadásában? 

Vagy épp fel akarod hívni a figyelmet magadra egy erősebb illat használatával? 

Esetleg nem is gondolkodsz el, csak fújsz és öntesz....


Tudod-e, hogy idővel egyre nagyobb dózist illetve egyre erősebb illatot fogsz használni? Ezzel együtt bizonyos illatok eltűnnek az életedből?


folyt. köv