Asszony a tetőn
avagy
a tanítói képesség továbbél
A házamon mindig van volt és lesz mit csinálni! Ma már ezt tudom és elfogadom: a vályogház - ÉLŐLÉNY!
Leginkább ügyelni kell az esőre és a vízfolyásokra! Tetőre és alapra! Ja, hogy a vályogházak zömének nincs a mai értelemben vett alapja? Valóban, sok esetben így is van! De nézzük, hogy állhatnak még ma is a falubeli öreg vályogházak?
Az alapozást - bármilyen ellentmondásosnak is tűnik - a házsor (utca) mögötti kertek tetején kezdték a bölcsek! A víz lefele folyott már a régi időkben is és tudták, ha sikerül el-elterelni a telkek aljáról, akkor kevesebb gond lesz a völgyi házakkal is! Figyeltek a növényzet fajtájának elrendezésére víz- és fényigény szempontjából is, no meg a gyökérzet talajmegtartó képessége is szerepet játszott a hová kérdésében. Egy idő után már nem is annyira a tudatosság, mint inkább a célszerűség és a megtapasztalás vezette a termesztőket. Legfelül - már csak a benapozás miatt is - a szőlőt művelték, többnyire teraszosan. Alatta kukoricás következett, majd a mai szempontoktól és formáktól eltérő konyhakert. Gyümölcsfa ezen a ház fölötti kertrészen csak szórványban, leginkább a kerti munkás megpihenésére, árnyékadónak, gyümölcse éhelverőnek szolgált (ekkor még a gyümölcsös külön területén volt a településnek, ahogy a krumpliföld és gabonaföld is - lásd 1863-as katonai felmérő térkép szerint) Mivel Óbánya területe irtásfalu már ebben a török utáni időben, így az erdő fái is kellő távolságra voltak a lakott résztől, vagyis nap és szél jótékonyan hatott a völgyi levegőre, a házakra, az emberekre. A csőszrendszer védte a művelt területeket és az erdő messzesége miatt a vadkár is jelentősen kisebb volt.
Ahol úgy ítélte a tapasztalás (föld állaga, nedvesség megtartó tulajdonsága...) ott szükséges volt az alapozás - sárba rakott kő, oltott meszes habarcsba rakott kő...) CEMENT SEMMIKÉPP!! (még nem is volt ismert, ill. használatos). A helyi kőművesek mesterei voltak a kőfalépítésnek, a családi-baráti csapat pedig összeállt, ha házépítésre került sor és a domboldalból kiVÁJ-t földből, a tapasztalás alapján hozzátett arányú és fajtájú növényi és állati adalékokkal elkészültek a VÁLYOGtéglák, amik a napon szárítva elnyerték szilárdságukat az építéshez. Ács, asztalos is falun belülről került, illetve néhány alkalommal a szomszéd települések valamelyikéről is jött mesterember - általában rokoni szálak vezették Óbányára, illetve az erdőgazdálkodásban való munka hozta össze a szakmai ismeretségeket is. Alapvetően ahhoz, hogy elkészüljön egy ház, ki sem kellett lépni a faluból sem mester- sem építőanyagbeszerzés céljából!
Ennyit most a tevékeny múltból.
A mi házunk már akkor közel száz éves volt, amikor beköltöztünk. Első pillantásra szerelem volt! Fülig ért a szám az örömtől és az otthonra találás boldogságától - nem is tudtunk alkudni... Még annyit sem, hogy a házzal szembeni telket is természetes módon a portához tartozónak gondoljuk továbbra is - hisz Óbányán ez a jellegzetes elrendezés: naposabb oldalon a lakóház, árnyasabb, nedvesebb oldalon a disznóól, trágyadomb, árnyékszék, fazekasgazda esetében az agyagülepítő... szóval, okosan ki volt találva minden, így még a kutak is meglehetősen tiszta vizet tudtak biztosítani a helyieknek, no meg ott voltak a forrásvizek is az egészséges ivóvíz biztosítására!
A szembeni telek maradt az eladó - előző gazda - tulajdonában.
De itt volt a szépséges ház!!
Akkor még a homlokzat magán viselte a társadalomban nem igazán becsült falusi ember elbizonytalanodásának jelét: a hármasablakot. Amúgy megmaradt mesteri arányaiban az épület! Csoda!!
Nem folytatom ezt a szálat, mert végtelen és igazán nem erről akarok most írni, hanem a tető épségének fontosságáról és legfőképpen arról a helyi MESTERről, aki segített, valahányszor szükséges volt és kértem. Franci a rétessütő Rézi néni fia volt, Mári testvére. Foglalkozása ács aki, ekkor még Pécsen dolgozott elismerten - de nem megfizetetten - a munkájában.
Amikor először segítettem a tetőm javításában - mert ekkorra már igencsak lecsökkent a falusi épkézláb emberek száma és culágert (zulangen: odanyújt, adogat ) találni egyenlő volt szinte a lehetetlennel... hát ott voltam én - az, aki a szobalétra második fokán is szédül(!) - segítőnek. Ha Franci mondja, megyek és csinálom! Így lett! Mondta hova nézzek, hova ne nézzek, hova kapaszkodjak, hova és hogyan lépjek... mindent, mindent, ami a biztonságomhoz kellett és megfelelhettem segítőnek a számára! A munka végén nagy győzelem volt! A sok-sok évvel későbbi segédrestaurátori munkám végzéséhez szükséges bátorságom alapjait is neki köszönhetem, tudom! A magam határait győztem le egy biztos vezető által! Isten áldjon ezért is, Franci! Sok-sok segítséget kaptam tőle. Mai kifejezéssel élve: szociális érzékenysége is volt és nem rabolt ki fizetésnél munkadíj fejében!
Még egyet leírok az általa nálam végzett munkák közül.
Évről évre felhalmozódott az udvaromban a favágásra alkalmatlannak ítélt tuskók száma. A gicsertgöcsörtös darabokhoz nem nyúlt senki, aprításuk a lehetetlennel volt egyenlő. Egyszer Francit kérdeztem, vállalná-e a darabolásukat. Megvariáljuk a variációt! - volt a felelet és néhány nap elteltével megjelent egy baltával, egy fejszével és egy vasékkel. A halomba hordott görcsöket körbe járta, kiválasztott egyet, ráhelyezte a tuskóra és a megfelelő eszközzel, a megfelelő helyre odacsapott. Nem telt bele sok idő és darabokban, kályhákba rakható méretűre aprítva hasznossá változtatta az egész rakást! Ahogy elnéztem munka közben: élvezte és szerette a feladatot. Magam pedig újabb élménnyel lettem gazdagabb általa! Micsoda tudás-tapasztalás halmozódik fel egy emberben, ha szereti azt, amit csinál! Ismeri az anyagot, amivel dolgozik és az eljárások özönét, ahogyan dolgozik! Franci agglegény maradt. A csodás tanítás-tudás átörökítése, emberi nagysága, bízom benne, rokonságában is továbbél! Így legyen!
.jpg){kind=logo}