Réteskészítés
A második vagy harmadik tavasz ért már minket itt, Óbányán. A nap egyik felét egyedül töltöttem itthon, fiam Mecseknádasdon, az iskolában, Imre pedig Pécsen, munkában.
Az alsóudvar egy részét használtam konyhakertnek, ahol sikerült olyan paradicsommennyiséget termelnem egyik évben, hogy még befőzni is tudtam belőle. Nagy élmény volt a hajdani panellakó családomnak.
A szép időben sokat voltam udvarban, kertben. Már voltak baromfiaink, tyúkok, kacsák és liba is kettő... talán már Micike, a kecskénk is itt mekegett a felső kertben... szóval, belaktuk a birtokot!
Ismerkedtem a helyiekkel is. Egy idős néni - akkor még a nevét sem tudtam - egy nap többször is elment a házunk előtt. Köszöntünk egymásnak, majd idővel szóbaelegyedtünk. Szerettem már akkor is kelttésztákat sütni és volt is sokszor még a konyhakredencbe tett kosárkába. Megkínáltam, mikor mi volt: pogácsa, bukta, kalács, kuglóf... csörögefánk is néhanap... s közben beszélgettünk. Sok mindent tudott az állatokról, növényekről. Szívesen hallgattam. Aztán, amikor megdícsérte valamelyik süttömet, kiszaladt a számon, hogy egyfélét még biztosan nem csináltam soha és ez a rétes! Tovább beszélgettünk és amikor elbúcsúztunk, annyit mondott: Ha a Mári (a lánya) csinál rétest, előtte beszólok, feljöhet és NÉZHETI! Húha - gondoltam - biztos jó lesz az a nézés is valamire!
Így lett, ahogy mondta. és a nézésen kívül az ujjam is beledughattam a nyers tésztába, hogy állagát és hőmérsékletét érezhessem. És persze néztem, néztem a folyamatot. A letakart, állni hagyott tészta készületében beszélgethettünk, tanulhattam a régi dolgokról és mostaniakról egyaránt. Aztán elindult a nyújtás és én csak néztem, néztem az ügyes kezeket, a gyakorlott mozdulatokat! Nagy élmény volt! Mikor a folyamat a végéhez ért, elbúcsúztam, de oktatóim nem hagyták ennyiben. Rézi néni - ekkor persze már jól tudtam a nevét - annyit mondott: ha legközelebb csinál Mári rétest, szólok, jöhet és SEGÍTHET! Gyönyörű! Jövök!
És mentem legközelebb és csináltam velük, boldogan és nem is ügyetlenül! A búcsúzkodás ekkor is a folyamatnak, az eltanulásnak segítésére volt: Szóljon, ha szeretne otthon rétest készíteni, jövök és segítek!
És szóltam és jött! Rézi nénivel kiválasztottuk az asztalt, a terítőt, ami a legalkalmasabb méretre és anyagra (durva lenvászonabrosz lett a megszentelt, kiszemelt) Nekiálltunk és isteni finom rétest készítettünk kettesben!
A negyedik lépést már magamtól tettem hozzá. Vittem kóstolót tanítómestereimnek az első, önállóan készített rétesemből! A legnagyobb örömet talán ez a lépés okozta!
Hát így tanultam aprót és nagyot ebben a csöpp falucskában. Harminc év is eltelt már a tanítástól, de most is jó visszagondolni arra a bölcs Öregasszonyra, aki annyi kínt és annyi nehéz munkát megélt, átélt és maradt öregségére kedve és ereje, figyelme a tanításra, gondoskodásra, átörökítésre! Isten adjon neki örök békességet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése