Összevisszaság
Sokszor gondoltam Jónásra, a töklevél alatt megbújó, Isten akaratától, megbizatásának teljesítésétől ódzkodó bibliai férfiúra. Gondoltam: a töklevél - falura költözésünk - árnyékában meghúzódva megkímélem magam az élet viszontagságaitól. Nem kell prófétálnom a romlott város pusztulásáról, nem kell vitáznom és védenem magam és magamban hordott igazam.
De mielőtt leszáradna fejem fölül a töklevél, mellémhúzódott minden nyomorúság, ami elől futottam. Veszteségek sora, hogy mára eljutottam odáig, hogy azt mondhatom, egy valamit tudok és nagy vagyok benne: veszíteni. S aztán jön a vigasz is, persze, hisz az élet látható és felszínen megélhető dolgai valamennyi veszteség. szülők, szeretett társ, kedves rokonok elvesztése, barátságok megtarthatatlansága, külső tulajdonságok megváltozása, gondolatok, törekvések csavarodása... mind-mind nagy veszteség és mégis, valamennyi segít, hogy végül magam is vesztve jussak Isten elé. Porszemnyi lélek, mi annyi mindent bejárt, bejárhatott! Mégis mennyi szépség és boldogság jutott ebben a veszteség-folyamban részemül! Csodának is mondhatnám túlzás nélkül! Hála mindenért!
Ezek az írások nem ismernek időrendet, nincs bennük logikai sorrend, sőt semmiféle rend nem uralkodik rajtuk. Ami eszembe jut és kiírásra sarkall, mindössze ennyi a hajtóerő: a kaleidoszkóp szilánkjai összeállnak és nem akarom magamba zárni örömes-fájdalmas igazukat . Olvassa, aki akarja, értse, aki érteni bírja. Ennyi. Még a töklevél leszáradása előtt. Mielőtt Isten nevetségessé tenne végképp... Ó, bárcsak tenne!
Ninive megmaradjon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése