ami a tél elejével ékbeszorul a sűrű dombok közt
és pár órácskát ad csak a fényből
igy ünneplünk minden napfölkeltét:
tudva
- rövid a világosság útja
ha ki kell lépünk a hűvös, szeles alkonyatba,
megjegyezzük tócsáinkat és köveinket az úton,
bizva: lesz út hazafelé - tócsáink, köveink vezetnek.
A benyiló ajtón kiáramlik a friss teaillat:
megcsapja orrunk az örökidő.
Zöld bokrok, virágok integetnek:
lépj be! kortyolj a nyárból!
Idd a forró vizben úszó levelek
kisimuló zamatú oldatát!
Lásd csészéd alján a végigjárt utat
ami elhozott idáig
és hazavezet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése